Fajtaismertető: a pireneusi hegyikutya

Hatalmas erővel bírnak és ennek az erőnek tudatában is vannak. Kifejezetten öntudatos és magas intelligenciával rendelkező kutyák, ám nem agresszívak. A rájuk bízott kisebb állatok provokációját nyugalommal tűrik, de ha egyszer felbosszantják, akkor nehéz visszatartani őket. Gyengéden védelmezik a velük együtt tartott kisállatokat - a macskákkal, nyuszikkal, baromfikkal is barátságosak.

Területvédő ösztönéből fakadóan hajlamos az ugatásra nappal és éjjel is. Ez vitathatatlanul fontos a hegyekben a nyáj védelme érdekében, azonban csendes, sűrűn lakott kertvárosi környezetben nem a legideálisabb tulajdonság. Méretéből adódóan bizony fölöttébb hangos ugatással jelzi, ha a környezetében valami vészjósló dolog történik, vagy ha egy idegen megközelíti az ingatlant. Mivel nem mindenki hallgatja türelemmel a négylábú bariton csengőt a közeli kertben, érdemes előre mérlegelni, hogy hosszú távon is elviselik- e majd hangoskodó testőrünket a szomszédok.

Láncon semmiképpen sem tartható a pireneusi! Fontos már kölyök korában megtanítani neki a pórázon való közlekedést. Amennyiben az udvar kicsi, érdemes rendszeresen hosszabb sétákra vinni. Gondoljunk csak bele, hogy egy nyájat őrizvén naponta kilométereket kellene gond nélkül megtennie ennek a kedves óriásnak!

Nyájőrző kutyára minden állattenyésztő népnek szüksége van. Ezen kutyák közös jellemzője az erős felépítésű testük, az időjárással szembeni jó ellenállóképességük, szívósságuk, kitartásuk, munkaszeretetük és megbízhatóságuk. A kisebb, mozgékony terelők mellett igen fontos szerepet kapnak a robusztus és bátor pásztorkutyák, melyek elsősorban a nagyragadozók, mint a medve vagy a farkas támadásaival szemben védik a rájuk bízott legelő állatokat.

Már Nagy Sándor, Hannibál és a rómaiak idején is szolgálták a pásztorokat a pireneusi hegyikutya ősei. Ennek a fajtának jelentős ismertséget mégis Viktória királynő és XIV. Lajos kutyái adtak, hiszen a királyi palotákban váltak igazán népszerűvé az uralkodó osztály köreiben.

Az első pireneusi fajtaklub az 1900-as évek elején alakult és azóta is töretlen népszerűségnek örvend a fajta a kiállításokon szerte a világon. A pireneusi hegyikutya nagyszerűen megállja a helyét a legkülönfélébb helyzetekben, hiszen számos kiváló tulajdonsággal rendelkezik.

Stabil idegrendszere segíti ezt a fajtát a kiváló alkalmazkodásban, mert bár eredeti küldetésük a birkák, kecskék vagy a marhacsordák védelme volt, de őriztek várakat, kolostorokat, szolgáltak börtönökben is. Még a hadseregben is jól megállták a helyüket a francia és az olasz frontokon, hiszen bátor, rendkívül éber és tettrekész kutyák.

A pireneusi rengeteg szeretettel és végtelen türelemmel viseltet a gyerekek apróbb csínytevéseivel szemben, így kiváló családi kutya. Szeretetteljes, gyengéd természetű és odaadó a családtagok iránt, ám az idegenekkel kissé tartózkodó. Kölyökként szertelen és bohókás, aki imád felfedezni, kutatni, akár a föld alatt is ... kertrendezést bármikor szívesen vállal.  A felnőtt egyedek nyugodt természetűek és szeretnek szunyókálni. Ilyenkor a külső szemlélő azt hiheti, hogy mélyen alszanak és tőlük aztán történhet bármi, azonban ez csak a látszat. Hihetetlenül gyorsan reagálnak, a legkisebb neszre is és villámgyorsan lecsapnak a betolakodóra.  Határozott védőösztönük segíti őket a mindennapokban, hogy a családot és az őrzendő vagyontárgyakat hihetetlen odaadással védelmezzék.

Könnyen taníthatóak, de következetes nevelésre van szükségük. Fontos tudni, hogy a pireneusi soha nem felejt el semmit! Neveléséhez kiegyensúlyozott gazdára van szükség. Öntudatosságából fakadóan hajlamos játszani az alkalmi süketet és a számára értelmetlen feladatokat nem szívesen hajtja végre. Emiatt például apportírozásra nem igazán alkalmas és előfordulhat, hogy a kutyasuliban a sokadszorra ismételt feladat végrehajtása közben elvonul inkább egy árnyékos zugba lepihenni vagy amíg más kutyák a behívásnál hanyatt-homlok rohannak a gazdihoz, ő csak cammog, nézelődik vagy akár hempereg egyet a hóban félúton az imádott gazdi felé.

Bár lételeme a szabadság, lakásban is tartható ez a fajta. Télen legszívesebben kint van a hóban - nem kell attól tartani, hogy megfázik. Nyáron a hűvös helyeket keresi és emiatt előszeretettel hatalmas gödröket ás a kertben...akár tetszik a gazdinak, akár nem. Szerinte jó ötlet. Ennyi. Egy-két év és előfordulhat, hogy a csodás kert bizonyos részei holdbéli tájra emlékeztetnek.